Bicskei Bertalan Libériából jelentkezik

Olvasson többet a témában! Foci, Libéria, Bicskei Bertalan, vélemény, interjú
2010. augusztus 19. 17:21
Bicskei Bertalan július vége óta dolgozik szövetségi kapitányként Libériában, a magyar mesteredzőre vár a feladat, hogy újjáépítse az ország válogatott futballját, a legjobbak mellett foglalkozzon az utánpótlással, a szakemberképzés beindításával.

Eddigi legnagyobb élményem a válogatott mérkőzések mellett a George Weah-val való minapi találkozás volt. Sőt nemcsak vele, hanem az egész egykori csapatával volt szerencsém megismerkedni.

A találkozó előtt valaki azt mondta a szövetségünkben, hogy azért játsszunk velük edzőmeccset, hátha valaki még befér a maiak közé.

Azt hittem, tréfál.

Aztán a meccsen kiderült, hogy egyáltalán nem.

Nem egyedül az aranylabdás Weah, hanem mellette még jó pár, egykor Európában futballozó sztár felbukkant a csapatban. Köztük volt az egyik pályaedzőm, Joe Nagbe, aki egykor az Arsene Wenger által irányított Monacóban is játszott. Láttam még egy érdekes figurát, mégpedig Kelvin Sebwét, aki két évvel ezelőtt a Détári Lajos által edzett görög FC Poroszban is szerepelt. Ő most hagyta abba a focit, és igazság szerint, ha vállalná a napi erős edzéseket, be tudna kerülni a válogatottba is. Bátyja – civilben védelemügyi miniszterhelyettes – sem akármilyen alkat. Párszor megkért, hadd szálljon be az edzésbe, mert nem akar tréning nélkül kiállni ellenünk. Negyvennégy éves, de minden állóképességi és erőgyakorlatban az élen járt. Akárcsak nálunk Magyarországon, az igazi bajnokokat itt is életük végéig jellemzi az átlag feletti teljesítőképesség.

Ami említést érdemel még, hogy meglepően jó technika és okos, taktikus játék jellemezte őket. A félidő 0–0 volt.

Kicsit szégyelltem is magam a padon. Az sem mentség, hogy a közönség, amely zsúfolásig megtöltötte a hatezer főt befogadni képes – a szövetségnek is otthont adó – stadiont, minden egyes sikeres megmozdulásukat óriási üdvrivalgással fogadta.

És George Weah!

Százkilencven centiméter magas, száztíz kilós óriás. Parádés brazilos technika, hihetetlen fizikai erő, gyors észjárás. Sokszor nem tudtuk elvenni tőle a labdát. És a többiek is fantasztikusan futballoztak! Pedig 35-45 év között jár mindegyikük. Egyértelműen kiderült, ezek a játékosok tudtak focizni – régi és mai értelemben egyaránt.

Nagy nehezen nyertünk 1–0-ra. Ha lenne világbajnokság Weah korosztálya számára, biztosan jól szerepelnének.

Fantasztikus élmény volt! Weah játéka és személyes biztatása, s nem utolsósorban a csapatom győzelme plusz erőt adott ahhoz, hogy megoldjam a feladataimat Libériában.

Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció | Elfelejtett jelszó