
Nem tudott gólt szerezni a megreformált Real Madrid
A Real Madrid is megkezdte bajnoki szereplését a La Liga 2010-2011-es kiírásában. A királyiak a Barcelona sikere miatt győzelmi kényszerrel, emellett új edzővel és három új igazolással a kezdőben léptek pályára a Real Mallorca elleni összecsapáson.
A baleári alakulat tavaly a bravúros ötödik pozíciót csípte el a bajnokságban, ám az Európa Ligából kizárták az együttest az anyagi gondok miatt. A piros-feketék edzőváltáson is átestek, Gregorio Manzano helyett a Getafénél remek munkát végző Michel Laudrup vette át az irányítást.
A Manuel Pellegrinit váltó José Mourinho sérülés miatt nem számíthatott Pepe, Raúl Albiol, Fernando Gago, Ezequiel Garay és Kaká játékára sem, ellenben lehetőséget adott Ricardo Carvalhónak, Sergio Canalesnek és Ángel di Maríának is a kezdőcsapatban. Kisebb meglepetésre Sami Khedira és Mesut Özil csak a kispadon foglalt helyet.
Nem dúskált a helyzetekben az első félidő, a legaktívabb játékos a pályán - nem meglepő módon - Cristiano Ronaldo volt. A portugál támadó szépen játszott össze Gonzalo Higuaínnal, majd alig lőtt a bal sarok mellé. Nem sokkal később újra a luzitán próbálkozott, lapos löketét hárította Dudu.
A félidő közepén Higuaín törhetett volna ki egy az egyben a kapussal, de Rubén harcosabb volt nála, így szépen szerelt. A 40. minutumban Chori Castro próbálkozott a tizenhatos bal oldaláról, bombája alig tévesztett célt.
Nagy Mallorca-helyzettel kezdődött a második játékrész. A fiatal Emilio Nsue adta be a labdát, Iker Casillas rosszul jött ki, Víctor pedig közvetlen közelről a kapu fölé fejelt. Cristiano Ronaldo kemény szabadrúgását pedig Dudu hárította.
Kettős cserével próbált erősíteni a támadójátékon Mourinho, beküldte Karim Benzemát és a Werder Brementől igazolt Mesut Özilt is.
A 63. percben lehetőséghez jutott a Real, Higuaín ezúttal gyorsabb volt ellenfelénél, Azoye hiába bírkózott vele, nem tudta legyűrni, az argentin viszont nem tudta túljuttatni a játékszert a hazaiak kapusán. Hat perccel később a fellelkesedő Mallorca kétszer is helyzetbe került, de Casillas résen volt.
Mourinho harmadik cserelehetőségét is kihasználva beküldte a pályára Sami Khedirát, aki Álvaro Arbeloa helyére érkezett. Ronaldo a hajrához érkezve a mérkőzés lehetőségét puskázta el - Benzema zseniális labdával szolgálta ki a klasszist, aki a kapuson is túlvitte a labdát, végül az oldalhálóba lőtt, ahelyett, hogy középre adta volna a labdát. A másik oldalon a csereember Tomas Pina lőtt fölé a tizenhatos előterében.
A 84. percben Ronaldo kiválóan tálalt Higuaín elé, a dél-amerikai ék nyolc méterről eleresztett lövését a parádés formában védő Dudu fogta, másfél perc múlva Khedira fejese szállt felé. A 91. percben Özil lövését blokkolta Nunes, majd Benzema gyatra lövését védte Dudu.
José Mourinho bemutatkozása nem sikerült túl fényesen, a kaput csupán kétszer eltaláló Mallorca végig bírta a madridiak támadásait, Dudu eszén nem tudtak túljárni a királyiak. Olykor-olykor a látványelemeket sem mellőzték Ronaldóék, de ez sem segített a topklubnak: a gólnélküli döntetlennel máris hátrányba kerültek a Blancók a Barcelonával szemben.
Primera División, első forduló:
Real Mallorca - Real Madrid: 0-0
Mallorca: Dudu, Cendros, Nunes, Rubén, Ayoze, Nsue, Martí, Castro (Pina 72.), Víctor (Pereira 62.), De Guzman, Enrich Ametller (Cavenaghi, a szünetben)
Madrid: Casillas, Árbeola (Khedira 70.), Carvalho, Sergio Ramos, Marcelo, L. Diarra, Xabi Alonso, Di María (Benzema 59.), Canales (Özil 59.), C. Ronaldo, Higuaín.
RSS




Bejelentkezés